Kedves 2020!

Azon kevesek közé tartozom, akik (lekopogom) azt mondhatják, a sok nehézség ellenére egy nagyon- nagyon klassz év voltál – talán az egyik legjobb év egész életemben! A legfontosabbal kezdeném, hiszen valóra váltottad az egyik legnagyobb álmom: a férfi, aki mindenben a társam és akit nagyon szeretek, megkérte a kezem, majd néhány héttel később a felesége lettem – bár abba egy kicsit belerondítottál, hogy a lagzit és a templomi esküvőt nem tarthattuk még meg, de legalább több időt szánhatunk a készülődésre, és addig még jobb formába lendülhetek. 🙂 A kényszerű itthonlétet is pozitívumként tudtam megélni, mert sok és minőségi időt tölthettünk együtt, ami még tovább erősítette a kapcsolatunkat. Soha egy pillanat nem volt, amikor besokalltam volna attól, hogy állandóan össze vagyunk zárva, sőt, hiányozni fog, ha már nem így lesz.

Belevágtam egy olyan dologba is, ami már régóta nagy vágyam volt: elindítottam a blogomat, ahol azóta többször is Azon filóztam, ami épp foglalkoztatott. Ez is sokat lendített azon, hogy magabiztosabb legyek, jobban kiálljak magamért és a véleményem mellett – ahogyan az is, hogy a járvány első hullámának kellős közepén munkahelyet váltottam. Elismerik a munkámat, adnak a véleményemre, megdicsérnek és szuper kollégáim vannak, mindezek pedig az önbizalmamon is sokat lendítettek.

Lekopogom, a Covid egyelőre elkerült. Viszont hoztál más egészségügyi nehézségeket, de egy ilyen támogató házastárssal az oldalamon ezzel is megbirkóztunk. Amiatt viszont nagyon szomorkodom, hogy szinte az összes futóverseny és egyéb sportesemények is elmaradtak, amikre beneveztem, mert minden egyes kilométer és ezáltal minden teljesített táv ad nekem valamit amiből tudok építkezni, de legalább a Balaton-átúszáson részt vehettem, immáron ötödik alkalommal. Nagy vágyam volt, hogy idén végre lefussak egy félmaratont, de ami késik, nem múlik, és hát jövőre is kellenek teljesítendő célok.

A vágyott tengerparti nyaralás is jövő évre tolódik, de már annak is nagyon örülök, hogy – sokakkal ellentétben – legalább egy rövid belföldi nyaralásra el tudtunk menni. Ideiglenesen lakatot tettél a színházakra is, így még inkább értékelem azt az idei három előadást, amit láthattunk.

Hagyománnyá vált számomra, hogy Karácsony előtt tündérkedem a Cipősdoboz várban, de a korlátozások miatt le kell mondanom róla, ezért a már szintén szokásos dobozolás mellett megpróbálok más olyan tevékenységet keresni az ünnep előtt, ahol adhatok, mert tiszta szívből úgy gondolom, hogy adni jó.

Tagadhatatlan, hogy megtanítottál sok dologra, például arra, hogy itthon is remekül lehet tornázni, és ezzel nem kevés időt spórolhatok meg. Apropó, a home office-szal a munkábajárásra fordított időt is megtakarítom, és kihasználva ezt a plusz időt az esti edzések mellett reggelenként is tudok sportolni. Erre nagy szükségem is van, mert a főzésbe is jobban belelendültem idén, valamint a kenyérsütésbe is, és hát jövőre esküvőőőőő. 🙂

Bár eddig is nagyon örültem minden ölelésnek és minden puszinak, de ezeket igencsak sikerült felértékelned, főleg hogy több családi ünnepet is Facetime-on tudtunk csak megülni, és ki tudja, mi lesz majd Karácsonykor. Elődöd már ráébresztett arra, hogy milyen sok dolgot halmozok fel feleslegesen, te pedig megerősítetted bennem azt, hogy még tudatosabban próbáljak meg vásárolni és élni. Jó volt, hogy elcsendesülhettünk pár hétre és megmutattad, hogy lehet máshogy is élni, bár sokakkal egyetemben jobban értékeltem volna, ha ez nem ilyen drasztikus módon történik – és remélem, hogy valamennyit át tudunk menteni ebből az új életünkbe.

Mindent összevetve hálás vagyok neked mindenért, amit idén kaptam és tanultam tőled, és szépen kérlek, ne rondíts bele a hátralevő pár napba!

Köszönettel:

Zsófi