Kedves 2020!

Úgy, de úgy vártalak! Olyan különlegesnek, mágikusnak tűntél ezzel a 2 – 0 – 2 – 0 számsorral.
A második napodon már a szakképzés önismereti csoportján ültem, mit sem sejtve arról, hogy későbbre micsoda önismereti csemegéket tartogatsz még.

Hamar gyanús lettél ám! Éreztem, hogy valami nem stimmel. Az ausztrál erdőtüzek mellett Gesztesi Károly, Peter Cerny és Kobe Bryant haláláról meg a kínai Vuhan lezárásáról szóltak a hírek. És még csak januárnál tartottunk. Gondoltam, ennél már csak jobb jöhet, letudtuk a nehezét. A frászt! Az igazán kemény részed csak ezután következett. Biztos úgy láttad, hogy szükségünk van valami nagy és erős jelre, hogy észbe kapjunk. Szerinted már csak ebből értünk? Hát, lehet…

Az viszont biztos, hogy még sosem kertészkedtem és sütöttem annyit, mint Veled, 2020. Köszönöm, hogy megmutattad az ültetés és a kenyérdagasztás örömét (bocs a két-három adag kinyírt kovászért!). Képzeld, még ágaprítót is vettünk és egy régi álmom is teljesült: kerítést festhettem (bocs azért a nagy elfolyt foltért ott középen!). Muszáj volt csupa látványos dolgot művelnünk családilag, hogy ne bolonduljunk meg a láthatatlan ellenséggel való küzdelemben. Igen, a koronavírusra gondolok. Folyamatosan itt ólálkodott körülöttünk, és alaposan átrendezte a világot.

Az életünk GPS-én mintha beakadt volna az Újratervezés gomb.

Te voltál az az év, amikor a férjem munkája miatt külföldre költöztünk. Ja, nem. De mégis. Á, mégsem. A hónapokon át tartó csiki-csuki után nem hagytad, hogy vízumot kapjunk. Tele voltál vívódással, bizonytalansággal, várakozással és rengeteg munkával, de ez a huzavona segített megfogalmazni egy új, családi mottót: „Mindegy, hogy hol vagyunk, a lényeg, hogy együtt legyünk.” Köszönöm, hogy ezt a mondatot olyan sokszor elmondhattam a gyerekeimnek! Köszönöm, hogy rugalmasságra és villámgyors alkalmazkodásra tanítottál mindannyiunkat. Köszönöm, hogy rámutattál, hogy csak a jelennel érdemes foglalkozni, mert csak azt tudom befolyásolni. A világ legjobb csapatépítő és mindfulness tréningje is elbújhat melletted, annyira profi voltál.

Egy időre itthon ragadtunk az összes maszkunkkal és nyunyókánkkal együtt, de legalább megismertük Jácint bácsit és Noémit, akikkel megütöttük az iskolai főnyereményt. Merthogy Te voltál az az év, ami iskolássá tette a nagyobbik fiamat. Én pedig csodálattal figyeltem, ahogy egyszercsak elkezdi összeolvasni a betűket, önállóan intézi a feladatait és köt új barátságokat.

Te voltál az az év, amikor online záróvizsgáztam, vasalt blúzban és szabadidőnadrágban lettem tanácsadó szakpszichológus. A diplomámat meg a postás hozta, motoron. Végülis ennek is volt egy varázsa, nem kell az a sok ünnepélyes beszéd, meg a feszengés a talárban.

2020, Te voltál az az év, amikor olyan címlapot olvasott egy úr velem szemben, hogy „A maszktagadók miatt késnek a vonatok”. Te voltál az az év, amikor a fiaim hiába futottak elém, mikor hazaértem a vásárlásból, mert én csak hadonásztam és azt kiabáltam, hogy “Ne érjetek hozzám, hadd öltözzek át!” Te voltál az az év, amikor azt kellett látnom, hogy két huszonéves megtorpan a lépcsőn, és mégsem segít az idős néninek, mert „blá, ki tudja, mihez ért hozzá a bevásárlókocsija”. Te voltál az az év, amikor hónapok teltek el baráti puszik és ölelések nélkül. Te voltál az az év, amikor a gyerekem azért szomorkodott osztálykirándulásra menet, mert előre figyelmeztették őket, hogy nem kínálhatják meg egymást a kekszből. Te voltál az az év, amikor negatív rekordot döntöttünk utazásban és játszótérre járásban. Olyan távolságtartással ismertettél meg minket, hogy az már néha egészen fájdalmas volt.

Az viszont nagy öröm, hogy a kisebbik fiamat beléptetted a legédesebb (és legszülőpróbálóbb) korba. Csak bámulom a bátorságát, kreativitását és buzgón írom az aranyköpéseit. De figyelj, szerintem egy dolgot elfelejtettél: rávenni ezt a bátor és kreatív gyereket az egész éjszakán át tartó alvásra. Mert éjfélkor kérek pohárvizet, hajnali fél 5-kor meg hol a cicám, hol a takarója, fázik cica, takarjuk be.

Na, mindegy, az alvásnál fontosabb, hogy csodás, új embereket és feladatokat is megismertem idén. Hálás vagyok azokért, akiknek eszébe jutottam szakmailag és/vagy barátilag. Azokért, akik tükröt tartottak, megvédtek, biztattak,  megnevettettek. Azokért, akik jókat kérdeztek és akiket én kérdezhettem. Akik kliensként hozzám fordultak, mert alaposan rájuk ijesztettél.

Kedves 2020, ha nem így teltél volna, eszembe sem jutott volna külön Évbúcsúzó honlapot indítani. Csak a szilveszteri pezsgőmet szorongatva gyorsan átfutottam volna ezen-azon. Te viszont kikövetelted magadnak, hogy ennél többet érdemelsz. Téged nem lehet csak úgy átfutni. Tök igazad van.

Czecz Fruzsi

Fruzsi további írásaival ITT és ITT találkozhatsz.