Kedves 2020,

megváltoztattad az életet egy pillanat alatt. Amikor azt hittem, minden a terv szerint halad, rájöttem, hogy a terveknek velem más dolga van.

Az élet 2020-ban sokak számára fenekestül felfordult, mint ahogy nekem is, csak kicsit máshogy. Kiderült, hogy 2020-ban Mami leszek. A lelkem és a gondolataim az egekbe emelkedtek, szárnyaltam a kimondhatatlan boldogságtól. Nem számított semmi, csak hogy az a pici lélek, aki fejlődik bennem, rendben legyen. Mentek a napok, hetek, hónapok, és ebből a megváltozott világból csak annyit vettem észre, hogy maszkot kell hordani a boltban. Boldogságomban ennyit hallottam ki az összes hírből. Szerencsémre a várandóságom több, mint felét a Balatonnál, nyugalomban és békében töltöttem. Semmi panaszom nem volt, itt az emberek nem pánikoltak, tisztelettel voltak egymás iránt. Tavasszal nagyokat sétáltunk anélkül, hogy találkoztunk volna bárkivel, a nyár pedig kegyes volt hozzám, hisz tartósan jó idő volt, de nem hetekig kánikula. Tökéletes.

A család, amiben élünk, többet lehetett együtt. Nem volt ovi, így a várandóságomat a nagyobbik gyerekkel is meg tudtam osztani. A férjem – mert még egy esküvő is belefért… -, tökéletes egyensúlyt talált a család és a munkája között.

Volt idő megélni számtalan pillanatot, volt idő pihenni és volt idő szépen lélekben felkészülni szeptember 21-e 10:03 percre – ahol 2020 számomra még nagyobbat fordult, mint az életem valaha.

Szóval, kedves 2020, köszönlek Téged, mert Te nekem 50 centi tökéletes babaillat lettél!

Katus