Olyan jól kezdődött ez az év, hogy szívesen visszamennék az időben, és újra átélném a január hónapot. Ugyanis ekkor utaztunk az örök tavasz szigetére. Mindennap pólóban néztük a parton a naplementét. Csak magunkkal, egymással foglalkoztunk. Legurítottunk egy-egy cortadot vagy dzsúzt, megettük a papayát, aztán irány a part. Egyszóval habzsoltuk az életet, mi hárman, kisgyermekes család módjára. A családtagjaink is meglátogattak az egyik héten, így megoszthattuk az örömünket velük is. Együtt ettünk, nevettünk.

A húgom hozakodott elő “A” hírrel, amikor nálunk volt, miszerint Kínából eljutott Amerikába és Európába is egy veszélyes vírus. Nem vagyok egy pánikolós típus, így csak legyintettem, hogy igen, volt már ilyesmi, nem lesz gond. Mielőtt elhagytuk a szigetet, elköszöntem a jógaoktatómtól, mondtam neki, hogy nemsokára visszatérünk.
Hazatértünk a nyárból a télbe. A valóság pedig szépen lassan kirajzolódott. Nemhogy utazni nem akartam, még a boltba sem szerettem kimenni már. Olyan gyorsan következtek az események, hogy sokkoló volt az üres utcák látványa márciusban. Kellett a kesztyű és a maszk, hogy biztonságban érezzem magam. Itt Németországban, Hesse tartományban, nem érte el a telítettséget az egészségügy. Ezt vélhetően az intézkedések betartásának köszönhetjük. Megnyugodtam, hogy összefogással működik a görbe elnyújtása.
Nyártól inkább a magyarországi rokonaim miatt aggódtam. A mi helyzetünk ugyanis elég egyszerűen kezelhető volt: mindketten otthonról dolgoztunk egész évben, a lányom pedig csak szeptembertől jár közösségbe. Hétvégén is csak futni, gyalogolni és biciklizni jártunk a közeli Rajna-parta. Viszont az otthoniaktól hallottam, hogy sokáig nyitva volt a színház, mentek a focimeccsek, futóversenyek.
Ha pedig az összeesküvés-elméletet említené még egyszer nekem valaki a vírus okául, akkor sikítva szaladnék ki a világból. Hihetetlen számomra, hogy tanult emberekre is hogy ragad a hülyeség.
A maszk mára már a ruhatáram része lett. A kislányom okosan figyelmeztet mikor közelítünk a bolthoz, hogy tegyem fel. Nem is felejteném már el mondjuk. Ugyanúgy, ahogy a 2020-as évet sem fogom soha elfelejteni, még akkor sem, miután lekerült a maszk.                                                                                                                                                                                                                                           
             Kállai Eszter