Kedves 2020!

Rendkívül hányatott sors jutott neked. Úgy indultál, ahogy minden január szokott: derűs lelkesedéssel, hogy most aztán másképp lesz egy csomó minden. Én például a munkában sok-sok újdonságot terveztem, új honlap készült, újfajta mozgások lelkesítettek, azt terveztem minden hétvégén beiktatok valami jó kis továbbképzést, végre lefutom a félmaratont, a fiam elsős volt az iskolában, rengeteg újdonságot hozott beleszokni a sulibajárásba, ilyenek….

Zsúfolt és lelkes hetekkel telt el a január meg a február, és semennyire nem figyeltem fel rá, hogy egyre több híradás van valami kínai járványról. Messze van, gondoltam, és legyintettem, pedig sokan körülöttem már eléggé kongatták a vészharangot. 

Aztán eljött a március 15.
Nagyon érdekes, hogy egy pillanat alatt előjöttek a túlélőösztönök. Kaja, és a gyerekekkel minden rendben legyen – erre a két dologra koncentráltunk, és bezárkóztunk a nagyszülők balatoni házába. Online oktatás, főzés, takarítás….új élet, szűkebb, intenzívebb. Szuper volt ennyit együtt lenni, szervezés, ideoda menni kell nélkül, de lassan arra is rájöttem, hogy mennyire felértékelődtek a találkozások – ahogy telt az idő, egyre inkább. 

Közben kitavaszodott, majd nyár lett – csodálatos volt egyszer testközelből figyelni ezt. Nem voltak körülöttünk emberek, ráértünk a természetre figyelni. Ez egészen biztosan felért ezer környezetismeret órával a gyerekeimnek.
Május vége felé végre visszajöttek a baráti találkozások és programok az életünkbe – és kitartottak egész nyáron át. Úgy éreztem, egy végtelen “MOST LEHET, ÉLVEZZÜK KI” időszak volt az egész nyár a strandon, az esti tábortüzeknél, a lángososnál, a vízibiciklin, mindenhol. Bár a fesztiválok elmaradtak, de koncertekre is eljutottunk. Sokszor eszembe jutott, amit ez egyik zenész barátom írt ki a facebookra: a karantén alatt kiderült, hogy mennyire nem lehet élni művészet nélkül. Így van!

És szép lassan belecsúsztunk az őszbe – még nem tudjuk merre tart, de szurkolunk, hogy amíg lehet, maradjon minél normálisabb az élet. Nyomjuk a sulit, dolgozunk, hordjuk a maszkot, esszük a vitamint. Felvértezzük magunkat erővel, barátokkal, egészséggel.
Mert az is kiderült az idén, kedves 2020, hogy bármilyen nehézség is jön, szép lassan belakjuk majd az új helyzetet és megbirkózunk vele. Szóval nem izgulok, hogy mit hoz az év vége. Csak egy kicsit.

 

Kulcsár-Vajda Enikő, 2020 ősze