Kedves 2020!

Gondoltam, megnézem az angol nyelvű Google keresőben, milyen levelet írnának Hozzád az emberek. “Dear 2020”, kezdtem el pötyögni, majd jött is az első találat a mondat befejezésére: “Dear 2020 meme”, azaz “Kedves 2020 mém”. Csak azért nem a magyart hozom fel, mert ott meg Kedves Ferenc 2020 volt az első találat, amelynek néplélektani okairól nem tudok nyilatkozni. Mindenesetre optimizmusra ad okot mindkét keresési eredmény: a magyarok kedvét egy világjárvány, az azzal kapcsolatos vélemények mentén falkákba verődés és egymás marcangolása, valamint a legalább ekkora megosztottságot magával hozó közéleti, politikai történések sem tudták elvenni Kedves Ferenc 2020-as évéről és annak történéseiről! Mindeközben a világ angolul beszélő, legalábbis a Google keresőt angolul használó része egy dologhoz nyúlt: a mémekhez.  És azt kell mondjam, mélyen egyetértek velük: ennek az évnek a feldolgozásához bizony a humor nagy segítségünkre volt.

Benned, 2020, az volt a szép, hogy mindannyian megélhettünk egy keserű, különös sorsközösséget: egyszerre sújtott minket a koronavírus és annak következményei és valamilyen oknál fogva a világ több táján volt valami nagy horderejű történés, ami alapjaiban rengette meg a társadalmat. Úgyhogy megdöbbenésünkben, fájdalmunkban együtt kerestük a mémeket az interneten.

Egyéni szinten szerintem nagyon sokan hasonló dolgokat éltünk át, de írok most magamról. Először is szeretném ha tudnád, hogy Te vagy az egyik legfontosabb év az életemben. Te voltál az első év, amikor először kimondhattam: anya vagyok. Ráadásul gyermekem születési dátumában minden irányból olvasva benne vagy: viccesen mondtam is a barátaimnak, hogy én már életem végéig ünnepelni foglak.

Egyébként azt is elmondhatom, hogy kevés év ismert meg ennyire jól, mint Te. Megismerésemhez egészen okosan fogtál hozzá: falakat vontál körém, és egyedül maradtam, néha nagyon egyedül.

Tehetetlenségem újra és újra felszította bennem a haragot, amit már elég régóta – talán az idők kezdete óta – magamban hordozok. 2020-ban azt hiszem, kiharagudtam magam: haragudtam Rád, haragudtam a barátokra, haragudtam azokra, akik figyelmen kívül hagyják a távolságtartás szabályait, haragudtam a vírusra, haragudtam a rasszista zsarukra, haragudtam az amerikai politikára, haragudtam a magyar politikára, haragudtam a postára. A  posta volt a személyes James Bond filmemben a főgonosz. Folyamatosan kergettük egymást. De egyre mélyebbre áskálódva magamban rájöttem, hogy legfőképp haragudtam magamra: arra az önbizalomhiányos lúzerre, aki nem elég, hogy tehetetlenül beleragadt ebbe a helyzetbe, megkeseríti nemcsak mások, hanem a saját életét is.

Egyébként az a szerencséd, hogy egy egész év vagy – ennélfogva ragaszkodó és hosszú. Különben már áprilisban kizártalak volna az életemből, mint ahogy azokkal teszem, akik az árnyoldalaimra emlékeztetnek. De a magadfajta fontos éveket nem lehet megtéveszteni. Szerencsére.

Miután arcomba mutattad jellemem leggyengébb pontjait, egy vérvételi lelet után szólt az endokrinológusom, hogy azonnal menjek be ultrahangra, mert a pajzsmirigyem SÚLYOSAN túlműködik. Így írta, SÚLYOSAN, csupa nagybetűvel. Biztosan a “Hogyan keltsünk pánikot a betegekben gyorsan, hatékonyan” c. orvos-beteg kommunikációt tárgyaló szakkönyvben olvasta ezt a fogást. Na mondom, király,  melléd már csak egy SÚLYOSAN túlműködő pajzsmirigy hiányzik.

Kérdezem én, vajon összefügghet-e a pajzsmirigy túlműködés azzal a gombóccal, amit akkor érzek a torkomban, ha az önsajnálat mély mocsarába süppedek, vagy mérhetetlen düh támad bennem random történések miatt? Vajon ez így meddig tartható? Mert valljuk be, Veled különösen nehéz volt, nem csak nekem, mindannyiunknak. De nem lehetséges-e, hogy az összes faladdal, a világ megannyi pontján okozott földrengéseddel olyan – nem feltétlenül rózsás – oldalunkat mutattad meg nekünk, ami mindig is bennünk volt és bennünk lesz? Most már tudom, hogy ezáltal Benned volt az egyik legnagyobb lehetőség: hogy megismerjünk, hogy kezeljünk, hogy újjászülessünk, hogy alkalmazkodjunk, hogy éljünk és élni hagyjunk. A lehetőség, hogy jobbak legyünk. Magunkhoz és másokhoz.

Csukjuk be a szemünket és vegyünk néhány mély levegőt… 

Nem a 2020-as év vagyunk, nem a haragunk vagyunk, nem a vélt vagy valós szabadságunk vagyunk, nem a hordánk vagyunk. Ezek illanó évek, állapotok, képzelt fogalmak csupán. Mi, mi vagyunk, tökéletlenek vagyunk, egyek vagyunk.

Hamarosan egy új év kezdődik. A mémek pedig mindig itt lesznek nekünk. Szerencsére!

Szóval, köszi.

Üdv.,
Szilvi

Szilvi amerikai kalandjairól a Postcards and diaries blogon olvashatsz bővebben.